Interjúban reagált a vádakra a Magyarországon politikai menedékjogot kapott lengyel politikus (VIDEÓ)
Marcin Romanowski a wPolsce24-nek adott interjújában leszögezte, a lengyel Igazságügyi Alapból származó pénzeket nem sikkasztották el.
Marcin Romanowski a wPolsce24-nek adott interjújában leszögezte, a lengyel Igazságügyi Alapból származó pénzeket nem sikkasztották el.
Újabb információk derültek ki a brutális gyilkosságról.
Nem csak Magyar Péter, hanem a közvetlen környezetében lévők körül is egymást érték a botrányok.
A France Info közszolgálati műsorszolgáltató szerint hatalmas károk keletkeztek, és mindent elkövetnek, hogy az adást a következő 48 órán belül teljes körűen helyreállítsák.
A vádlott a szélsőbaloldali Hammerbande nevű rohamosztag egyik tagja, akivel szemben újabb vádak merültek fel.
A nő kiakadt, hogy a rendőrség semmit sem csinált, amikor a segítségüket kérte.
„Nem szabad Magyarországnak kiadni egy antifasisztát sem” – jelentette ki az újdonsült EP-képviselő.
A férfi több bűncselekményt is elkövetett, melyekkel megközelítőleg 1,5 millió forintos kárt okozott.
A Btk. szerint a tiltott adatszerzés három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
A bevándorlók saját származási régiójuk indulatait importálták Európába. Maráczi Tamás írása.
Franciaországban megszaporodtak az illegális migránsok által elkövetett erőszakos bűncselekmények.
Súlyos vádak és tagadás: újabb fejlemények a stylist ügyében.
A nyomozók újabb részleteket tártak fel.
Forgács István romaügyi szakértő vázolta a helyzetet.
Magyar rendre jogi végzettségével kérkedik, de most kiderült, vagy nem ért a büntetőjoghoz, vagy saját híveit akarja átverni.
Most Hollandiában felelhet ezekért.
A cigarettacsempészet és pénzmosás miatt rács mögé került koordinátor regisztrációját azonnal törölték.